Családi Napok

A projekt megvalósítása során 6 alkalommal tervezünk kulturális és családi napot, mely kitűnő lehetőséget kínál, hogy a családok megismerkedjenek a közös szabadidőtöltéssel, illetve nagyszerű lehetőség a közösségek kohéziós szintjének növelésére. A Családi Napok egész napos programjainak tervezése során kiemelt szempont az, hogy a család minden korosztálya kikapcsolódási lehetőséget találjon, illetve az, hogy a lehető legtöbb programelemet közösen élvezzék. Fontos továbbá, hogy a helyi nemzetiségek kultúrájának bemutatkozására is lehetőség kerüljön a rendezvény szervezése során.

A Családi Napok tervezett programja:
Délelőtti programok:
– Főzőverseny
– Anya-lánya szépségverseny
– Rajzverseny
– Sorversenyek családoknak:
„Rímemlékek”: Ismert gyermekversek első sorát felolvassuk, és a versenyzőknek folytatniuk kell a második sorral. Először a gyerekek tippelhetnek; ha nem tudják, vagy nem pontosan idézik, akkor a felnőttek is próbálkozhatnak.
„Betűvető”: Adott idő alatt a szülők és gyerekek közösen alkossanak minél több értelmes 7-betűs szót.
„Ízvilág”: bekötött szemmel a gyerekek egymás után 5-5 apró ételt megkóstolnak, és ki kell találniuk, hogy mi volt az.
„Kvízóra”: 15 kvíz-kérdés, s ha szükséges 4-4 válaszlehetőség
– Mocsárjárás
– Labda-terelgetés, seprűvel, bóják között
– Zsákban futás 1 felnőtt és 1 gyerek 1-1 lábát összekötve kell futni
– Lufi fújó verseny
– „Vakvezetés” – a szülő szemét bekötjük, a gyerek a bóják között vezeti
– Hullahopp-karika gördítés
– Vetélkedő fiatal pároknak: bizalomjátékok, mennyire ismerik egymást – kvíz, ügyességi játékok

Délutáni programok:
– Bűvész bemutató; bohóc – lufihajtogatás
– Helyi gyermekek műsora (ének, tánc, színdarab stb.)
– Karaoke-verseny családoknak (szülő+gyermek közösen)
– Bábszínház
– Ki-mit-tud?
– Interjú a település legidősebb házaspárjával
– Népszerű előadó fellépése (100 Folk Celsius, Halász Judit, Bóbita Együttes stb.)
– Este: utcabál

Egész napos programok:
– gyerekeknek ugrálóvár
– kreatív sarok
– arcfestés, henna készítő gyerekeknek, felnőtteknek karikatúra készítő
– mobil tanácsadás a tanácsadók által
– együttműködő partnerek standjai, tanácsadás

Alkalmazott módszer:
Családi szabadidős, interaktív rendezvény
Tevékenység ütemezése:
2017. 09. hó, 2018. 04.hó, 2018. 09. hó, 2019. 04. hó, 2019. 09. hó, 2020. 04. hó
Tevékenység közvetlen költségvonzata:
Rendezvényszervezés – Családi Napok

Kapcsolódó indikátor, mutató:
Indikátor: nem releváns
Műszaki-szakmai eredmény:
6 alkalom*500 fő, összesen: 3000 fő (Kontaktusok megvalósulása a projekt keretében)
6 db (A projekt keretében szervezett események, rendezvények, programok)

Kapcsolódó képek:

Megszakítás