Képzés Berhidán

2020. július 1-jén a jelentkező 110 főből 15-en vehették át a Berhidai Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Várpalotai Polgármesteri Hivatal által közösen szervezett EFOP-1.2.9-17-2017-00015 számú „Női információs és Szolgáltató Központ létrehozása Várpalotán” elnevezésű pályázat keretében megvalósult „Munka és magánélet összehangolása” képzésben való részvételt igazoló Tanúsítványt Berhidán.
Az oktatás onlyne formában történt, csoportos, illetve kiscsoportos foglalkozások keretében.
A képzés folyamán a résztvevők megismerkedhettek a stressz fogalmával, annak kezelésével, az önértékelési problémákkal, a kommunikációs nehézségekkel, megoldásokkal.
Voltak szituációs játékok, interaktív feladatok, játékos és komolyabb feladványok.
A kezdeti bátortalanság után mindenki bekapcsolódott a feladatokba, és egyre bátrabban szóltak hozzá az adott témához.
Mindenki kivehette a részét a feladatokból, előjöttek a rejtett képességek pl. a rajz, a logika a színészkedés területén.
A képzés végén egyhangúan megállapításra került, hogy mennyire hasznos volt a részvétel, hiszen mindenki tanult valamit vagy a saját vagy a mások által felhozott példákból, az előadótól pedig ezek megoldására, kezelésére kaptak nagyon hasznos tanácsokat, segítséget.
Mind a három nap nagyon jó hangulatban telt el!  🙂

Kapcsolódó képek:

Megszakítás